Fordítsd vissza az idő kerekét!

smartphone 1987212 1920Különös történet a miénk az Age családdal.

Ahogy korábbi írásaimban olvashattátok, én csak olyan terméket ajánlok tovább, amelyet saját magam vagy a családom kipróbált már.

Édesanyám különösen nagy kritikusom, ha ő valamire azt mondja jó, akkor az tényleg jó.

Így történt az Age termékek esetében is.

Történetesen nyáron az egyik tesztembe bevontam az édesanyámat is. Ő 61 éves, tehát érettebb a bőre, gondoltam látványosabb lesz a változást az ő bőrén megtapasztalni.

Tudni kell, hogy előadásra készültem, ahová édesanyámat is magammal szerettem volna vinni. Történetesen a kiírt előadás dátuma előtt 5 héttel kezdte meg az Age Reversist kúrát. Készült is a teszt előtt egy fotó a bőre állapotáról.

Azt tudni kell még édesanyámról, hogy ő sosem volt sem a kozmetikumok, sem a sminkek híve. Élből elutasította ezeket. Ahogy ő szokott fogalmazni: "... nem szeretem az ilyen kencéket."

Életemben egyszer engedte meg, hogy műkörmöt készítsenek neki a testvérem lakodalmára, azóta nem is hallom többet ezt tőle.

Sosem felejtem el az első napot, amikor a dobozokra rá kellett írnom mikor melyiket kell használni és magyaráztam neki a hogyant is.

Eltelt 1 hét a kúrából és már számomra is szemmel látható változást vettem észre. Anyu annyit mondott: "...éreztem, hogy a krémeket szó szerint nyeli el a bőrőm és hogy feszesebb".

Majd 2 hét után már a nagyobb ráncok is kezdtek feltöltődni.

A döbbenet nekem ez után következett. Kb. a 3. hétben voltunk, amikor édesanyám közölte velem, hogy hozzak neki még krémet.

Először a vadgesztenyésre gondoltam, mert az a másik kedvence. Vissza is kérdeztem, hogy "...ennyire fáj a kezed meg a lábad megint?"

Rám néz és mondja: "...nem nekem nem az kell, hanem amit az arcomra hoztál." Még jó, hogy ültem. Eltelt jó fél perc, mire felfogtam, hogy az én anyukám, aki élből elutasította a „ kencéket”, mit is kért valójában.

Majd viccesen megjegyezte a következőt:

„Ha már a koromon nem tudok fiatalítani és az egészségemet sem kaphatom vissza, akkor legalább az arcbőrömön nézzek ki úgy, mint egy fiatalasszonyé."

Tény és való anyu lassan egy éve Age Reversist felhasználó. Látványos a változás a bőrén. Rugalmasabb, feszesebb az arca és eltűntek a kisebb ráncok, a mélyebbek pedig feltöltődtek.

Mondanom sem kell, hogy anyu rendesen feltöltötte a készleteit ezekből a termékekből.

Hozzá teszem, hogy ő volt a legnagyobb kritikus az elején. Tesztelt ő már  Bio Home tisztítókat, krémeket és mondhatom, hogy azóta számos új vásárlót hozott már nekem.

Hogy miért? Mert mindenki tudja, hogy hiteles abban, amit elmond, megpróbálta, és látják rajta a változást.

Én személy szerint nem tudom elképzelni az életem a Farmasi nélkül.

Nem azért foglalkozom vele, mert kell, hanem mert alapjaiban változtatta meg az életem. Pár éve még nem tudtam magam elképzelni a vegyszerek nélküli világban.

Ma már azt nem értem, hogy tudtam eddig natúr kozmetikumok és gyógynövényes készítmények nélkül élni. Soha nem cserélném le ezeket a termékeket, most már a családom és a barátaim sem.

Ez egy olyan érzés, amit akkor értesz meg, ha kipróbálod.  Itt a példa az édesanyám, aki élből elutasított mindent, ma már heti szinten hallom tőle, hogy mi az amit szeretne, mi fogyott el és mit kér a szomszéd, a barátnő, a rokonunk tőle.

 Megismerem a termékeket

Elérhetőség, segítség

Név

Email

Telefon

Saját fiók létrehozása

105414584 10213688538408101 1183291043257881194 n

Saját törzsvásárlói fiókot hozhatsz létre, hogy élni tudj a kedvezményekkel, ajándékokkal!

Szerezd be a kiszemelt termékeket 23-30% kedvezménnyel, és használd ki a törzsvásárlóknak járó ajándékokat is!

Tetszett? Oszd meg!